Árampiac, Merit-Order modell, szélenergia az áramtőzsdén

Ebben a bejegyzésben kicsit az árampiaccal foglalkozom, annak apropóján, hogy Magyarországon évek óta húzódik egy ún. áramtőzsde létrehozása.
De minek is egy tőzsde? A tőzsde alapvetően talán egy a közgazdaságtan alapmodelljével leginkább leírható piac, ahol nagy a likviditás, és a kereslet és kínálat valóban mindig egy olyan árat határoz meg, amit "egyensúlyi árnak" nevezünk.
Ezzel szemben azt gondolná az ember, hogy az árampiac egy végletesen "kudarcra ítélt" valami, amit nem szabad liberalizálni, mert hiszen ott az ÉMÁSZ meg a DÉMÁSZ és társaik, akik területi alapon osztják fel a piacokat, és mint kiskirályok terpeszkednek a fogyasztókon.

Hogy jobban megvilágítsam, nézzük a piac szereplőit (általánosságban):

1. Áramtermelők. Van itt atomerőmű, szénerőművek tucatja (lignites és feketekőszénes), GuD (gáz-és gőz erőmű), gázturbinák, és persze a megújulók, itt leginkább a szél és a szolár jelentékenyebb Európában.
2. Nagykereskedők - ilyen az E.on, az Émász, a Budapesti Villamosművek haznánkban, akik "versenyeztetik" a termelőket, és szeretnének minél alacsonyabb áron áramot vásárolni. Közben ha minden jól megy, egymással is versenyeznek, legalábbis ezt kellene tenniük.
3. Közvetítés - ez a nagyfeszültségű vezetékektől az alacsonyfeszültségű vezetékekig terjedő hálózat, ami az EU-s csatlakozással kötelezve is lett arra, hogy bekapcsolódjon az európai közös árampiacba. Az erőforrás "szűkösségéből" adódóan ez természetes monopólium, semmilyen verseny még csak el sem képzelhető itt.

Akkor a tortának melyik részét lehet "liberalizálni"? Miért jöttek létre az áramtőzsdék, Amszterdamtól (APX) kezdve, Lipcsén át (EEX) Bécsig (EXAA). A válasz: az (1.) termelők és (2.) nagykereskedők számára hivatott biztosítani egy kereskedési felületet.

A tőzsdei ár kialakulása - Merit-Order modell:

Tekintsünk el attól, hogy az áramkereskedelem jelentős része még Németországban is tőzsdén kívüli kontraktusokból jön létre, amelyek nem ritkán 6-8 évre előre szólnak (adnak el áramot).
Kínálat (S)
Bármely vállalat számára, ami nincs monopolhelyzetben, az a felállás, hogy a vállalat határköltségen termel (MR=MC), hiszen a határköltség feletti előállított egységet már nem fedezné a határhaszon. Érvényesül a csökkenő határhozadék elve, és a vállalat ott "áll meg" a termeléssel (Q), ahol már következő egység áru előállításán vesztesége keletkezne.

A M-O modell mivel rövid távon akarja jellemezni az árampiacot és az egyensúlyi ár létrejöttét, ezért a rövid távú határköltséggel számol, ami itt a változó költségeket (VC) jelenti. Egy erőmű változó költségei a következőképp állnak össze:

VC = (fűtőanyagköltségek/hatásfok) + egyéb változó költségek

Az egyéb változó költségeket a személyzeti költségek illetve a CO2 certifikátok megvétele adja ki. Az ábrán látható, hogy az egyes energiatermelők más-más határköltséggel dolgoznak (a gázturbináknál a legnagyobb), illetve az, hogy a CO2 certifikát megvásárlásának kötelezvénye "összekavarja" a termelők egyébként sorjában emelkedő határköltségeit, és így egy olyan (változó)költség-struktúra jön létre, ami kiadja az egyes erőműtípusok kereslet mértéke szerinti üzemeltetését.
Ez tehát az elektromos áram kínálata változóköltségek alapján. Ezek után természetesen a (CO2 certifikát költségét internalizálva) a magasabb rublikák hátrább kerülnek ("fuel switch"), és kialakul egy váltakozó sorrendű energiamix, a kereslet növekedésével.

Kereslet (D)
A kereslet jóval egyszerűbb és érthetőbb: általában télen magasabb mint nyáron, és napközben/estefelé magasabb mint éjjel. Tehát igen hullámzó. Másrészt nem túl árrugalmas, tehát magasabb árra nem csökken jelentősen a fogyasztás, alacsonyabb árra pedig nem nő. (ezért közel függőleges)

Itt láthat, ahogyan a kereslet (függőleges egyenes) és kínálat metszéspontjában a rövid távú határköltségek sorbaállításával (VC) kialakul az áram ára az áramtőzsdén. Növekvő kereslet (téli este) esetén be kell kapcsolni a gázturbinákat is, melyek VC-je magasabb, ezért magasabban alakul ki az egyensúlyi ár (ha valamit sokan akarnak venni, drágább), így az olcsóbban termelők haszna is megnő. Az áramtőzsdéken általában egy nappal előre veszik meg a nagykereskedők (E.on) az áramot, időjárási előrejelzések, és egyéb hatások (pl munkaszüneti nap) mérlegelése alapján.
Tehát: a tőzsdén nem Mari-néni vesz áramot - ő azt látja a számlán, hogy egységáron kapja az áramot, ami valójában nem egységár, hanem tőzsdén mozgó ár (legalábbis egy része). Ezért jó lenne az, ha bevezetnék a "peak-load"-árazást, azaz ahogyan a légitársaságok is nagy kereslet esetén felviszik az árakat, alacsony kereslet esetén pedig le. Ezzel a fogyasztókat is terelgetnék ,hogy például éjjel mossanak, és ne "csúcsidőben", amikor nagy a rendszer terhelése, és a piaci áramár is magas. (valami hasonlót csinálnak a mobiltársaságok is a "csúcsidőn kívül kevesebbet fizetsz" módszerrel)
A szélenergia áramtőzsdére "vezetése"

A szélenergiából nyert áram "egységára" ma kb. 3-szorosa annak, amennyiért a széntüzelésű erőművek előállítani képesek. Hogy vezethető akkor be a tőzsdére egy ilyen versenyképtelen "termék"? Előírással. Németországban törvényileg szabályozott, hogy a szélerőművek által (hullámzóan) előállított áramot kötelesek magas áron felvásárolni a nagykereskedők, akik ennek láthatóan első látásra nem örülnek. Azonban, ezen még hasznuk is lehet, a következő módon:
Tehát bár a kötelezően felvásárolt drága szélenergia nem jön jól a nagykereskedőknek, ezzel egyúttal keresletet is elégítettek ki, tehát a keresleti görbe balra tolódik, ami azt jelenti, hogy alacsonyabb határköltségű termelési módokkal fedezhető a "maradék" kereslet. Ez alacsonyabb felvásárlási árhoz vezet (ha valami keveseknek kell, akkor az nem lesz drága). A kérdés: mekkora a drága szél felvásárlása miatti veszteség, és mekkora a "maradék kereslet"-et kielégítő alacsonyabb ár és a régi ár differenciája. Felmérések szerint az üzlet megéri a nagykereskedőknek, évi 2,5-5 milliárd euro hasznuk származik ebből. Hogy ezt a fogyasztó megérzi-e az árban, az egy másik kérdés.
2010. jan.29