Véleményem szerint ez az intézkedés is egy a sok közül, ami alapvetően a kormány hibás megközelítéséből származik, hiszen a probléma felismerése jó, vitára érdemes, a megoldás azonban gyors, erőszakos, egyúttal romboló.
Tény, hogy...
1. A jegybanki függetlenség FOKÁNAK kérdése, magának a definíciónak az alapos körüljárása lehet, hogy szükséges lenne. A monetáris politika szigorú függetlensége a 70es évek jövedelmeket felemésztő inflációs környezetében szilárdult meg Európában (Anglia nem tartozott ide). Fokozatosan alakult ki az a szemlélet, hogy a jegybank, független döntéshozatali rendszerében KIZÁRÓLAG az inflációs célt tekintse saját céljának, sem gazdasági növekedést, sem pedig a fiskális célokkal való összhangot nem kell figyelembe vennie.
2. Kérdéses, hogy egy ország gazdaságát, mint nagy egészt, a monetáris és fiskális politika ilyen szintű megosztása mennyiben segíti vagy hátráltatja. Egy a versenyképességet fokozó, adócsökkentéssel párosuló, nyitott gazdaságpolitikával párhuzamosan nagy hajtóerőt adhat a hazai deviza valamilyen szintű leértékelése - ez zajlik például most a lassan gazdasági csoda szintjén emlegetett Lengyelországban is. Az összhang különösen fontos lehet ilyen turbulens gazdasági környezetben.
3. Tény továbbá az is, hogy Magyarország kifejezetten pozitív fizetési mérleg többlete, mely elsősorban az ipari exportból származik ("multik"), azt eredményezi, hogy folyamatosan egyre több ún. "nemzetközi tartalék" halmozódik fel a jegybanknál. (Lásd: ábra)
Forrás: MNB.hu, 2012
Ez tudomásom szerint abból származik, hogy a fizetési mérlegtöbblet automatikusan deviza felhalmozódását jelenti az országban, első körben az exportáló cégek pénztárában, második körben a bankok devizaszámláin, harmadik - utolsó körben - pedig a jegybanknál, ahol a bankok forintra váltják a devizát.
Jelenleg a jegybanki tartalék 35 és 40 milliárd euro között mozog, és az említett fizetési mérleg többlet miatt folyamatos növekedést mutat. Ez az összeg hozzávetőlegesen a magyar állam egy éves teljes költségvetésének felel meg, azaz nemzetközi szinten nem nagy, de hazai szinten nagy lóvé.
Felmerül a kérdés, hogy mire lehet ezt használni, és mire nem.
1) A kormány költségvetés finanszírozására akarhatta felhasználni az összeg egy részét, elviekben gazdasági növekedést szolgáló intézkedések megtételére, valójában valószínűbb, hogy az emlegetett megszorítások elkerülésére, költségvetési lyukak betömésére. Ez a cél világos, hogy nem jó, a tartalékok ilyen formában történő "elégetése" rombolná a piaci bizalmat, és hamar el is fogyna.
2) Ami számomra sokkal inkább tetszene, az a kormány és a jegybank között, folyamatos kétoldalú tárgyalások eredményezte közös fellépés, összehangolt monetáris és fiskális politika. A jegybankelnök és a miniszterelnök játsszanak nyílt lapokkal egymás előtt, üljenek le gyakran, beszéljenek hosszú távú koncepciókról, és alakítsanak ki - az inflációs célokat nem veszélyeztető! - közös fellépést. Meggyőződésem, hogy erre azért lenne lehetőség.
Közös fellépés lehet például valamilyen közös árfolyamcél. Jelen helyzetben, amikor a lakosságnak, a kormánynak és a vállalati szférának is ilyen magas devizahitel-állománya van, tisztán látszik, hogy az árfolyam 5-10%-os elmozdulása is a terhek jelentős emelkedését hozza magával.
Amennyiben a fizetési mérleg a jövőben is ilyen szép lesz, lehetőség lenne egy árfolyamsáv bevezetésére: +/- 5-10%-os elmozdulás esetén a jegybank közbelépne, devizatartalékok felhasználásával visszaterelhetné az árfolyamot a szokásos medrébe. Nagyon fontos lenne, ha a bizonytalanság helyébe némi stabilitás lépne, aminek az árfolyamstabilitás egy fontos lába lehet. Nem remélhetjük a befektetések felfutását, ha a gazdaságban nincsenek biztos pontok (árfolyam, szabályozási környezet, stb.).
Persze ehhez a kormányzati oldalról is kellene egy megengedő hajlandóság arra, hogy a kiszámíthatóság felé tereljék a gazdaságpolitikát. Nem lehet úgy elvárásokat támasztani a jegybank felé, hogy közben az erőszakos változtatások olyan nyomást gyakorolnak a forintra, ami az árfolyamsáv tartásához a jegybanki tartalékok intenzív felhasználását követelné meg. Finom, egyeztetéseken alapuló politikára lenne szükség, csendben, és sok munkával!
Ez egy normális országban így is lenne... mint ahogy szinte az összes európai országban erre is törekszenek. Azt te is látod, hogy jelenleg mi folyik itthon: erőből megy a kormányzás, a gazdaságpolitika. Azt hiszik, hogy ez így működőképes egy kis lófasz (már bocsánat) országban. Úgy tűnik, hogy bármiféle érdemi kommunikációra, együttműködésre csak a nemzetközi szervezetek nyomására kerülhet sor, amikor éppen a segítségüket kérjük éppen amiatt, hogy eljátszottuk az összes hitelünket a külföldi befektetőkkel, finanszírozóinkkal szemben... Ez van most. Mindenki bízik abban, hogy mihamarabb változást hozhat az IMF-fel való kényszerű megegyezés.
VálaszTörlés