Egyre intenzívebben fogalmazzák meg egyes politikusok Nyugat-Európában, hogy a multikulti modell megbukott, az egyes kultúrák békés egymás mellett élése nem megvalósítható, egy normarendszer valamilyen szintű közös elismerése nélkül cigány és magyar, arab és svájci, török és német, afrikai és angol nem tud osztozkodni sem városon sem falun.
Teljesen megoszt ez a kérdés.
Megoszt, mert a serpenyő egyik nyelvében ott van a többségi elv szentsége, azaz, hogy ha valaki egy bizonyos csoport tagja szeretne lenni, akkor el kell fogadni bizonyos - nem leírt, társadalmi szerződésben szokások útján érvényre juttatott normákat.
El kell fogadnia az embernek, hogy nem viselhet ékszereket akkor, ha egy kosárlabdaedzésen akar részt venni, el kell fogadnia bizonyos elveket, ha egy vallási felekezet tagja akar lenni (pl.:szentségek), és akkor is, ha egy társadalom teljes jogú tagja akar lenni - legyen az cigány, török, arab, vagy afrikai.
De önmagában elég a többségi érv? Jó az, ha a többség mondja meg mi a helyes és mi a helytelen? Ha a politikai döntéshozatal valóban a többség véleményét érvényesíti, történhetnek furcsaságok. Lehet, hogy elitista vagyok, de meggyőződésem, hogy ha ma Magyarországon a többség döntene a cigányság problémáinak megoldásáról, nem születne jó döntés. Nem hoznánk jó döntést, mint ahogy nem hozott jó döntést a most a multikulturalizmus legnagyobb pártfogója - a német társadalom sem azokban az ominózus hitleri időkben. Minden elnyomás, kirekesztés a többségi akarat egyfajta megtestesülése, és ezeket rossz dolgoknak tekintem. Kell még lennie ezért más elvnek, ami ezeket a kérdéseket eldönti, ezeket a problémákat kezeli.
De akkor milyen más elvek szerint közelítsük meg a berlini török ügyet, a svájci minaret-ügyet, és a most napirenden lévő angol városokat érintő folyamatokat? Mert még ha utóbbi esetben nem is közvetlenül etnikai kérdésről is van szó, azt látni lehet, hogy egyre erősebb az ellentmondás a bevándorlás, a "kultúrák békés egymás mellett élése" és a gazdasági válsággal átitatott valóság között.
Mit csináljunk ezekkel a más, nem alacsonyabb rendű - de a mi kultúránktól sok tekintetben idegen viselkedésnormákat magukban hordozó kultúrákkal?
Mert két szélsőség van: a végletesen megengedő multikulturalizmus - amely komoly német politikusok szerint is kudarcot vallott és az erőszakos asszimiláció, amire olyan sok negatív példa van.
Egészen biztos, hogy a kettő között van a megoldás.
Egy gond van: a társadalmi vélekedés eleve végletekben csapongó valami, főleg, ha rákontrázunk egy kis médiaszéllel. Szerintem sem volt jó a végletekig megengedő, sok helyen pozitívan diszkrimináló politika az eddigiekben.
De ami jön, az talán még kevésbé tetszik.
Az elkövetkező években trendfordulóhoz érkeztünk: európai szinten idegesek az "őslakosok", jön az egyszerű megoldásokat hirdető, de valójában már romboló jobboldaliság, és a gazdasági válsággal együtt magával rántja az Uniót és sok minden mást.
Elveket, amiket egyszer lefektettek, utána erősen túlzásba vittek, majd - az elmúlt években - nevetségessé tettek. Most pedig elfelejtjük őket pár évre, hogy aztán egy nehéz korszak után újra felfedezhessük őket - ezek a liberalizmus alapelvei.
És ennek aztán az égvilágon semmi köze a magyar politikához, SZDSZ-hez, és egyéb hasonló elvekre hivatkozó közösségekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése