Egyre inkább körvonalazódik előttem egy kép Orbán Viktor terveiről, amit se nagyon ördöginek, sem pedig túl rózsásnak nem tartok. Tulajdonképp még be is jöhet a dolog.
Van a levegőben évek óta valami, egy napról napra negatívabb hozzáállás a választók részéről a demokráciához, melyet rablópandúrok váltógazdaságával azonosítanak, és aminek csak egy tisztalelkű hazafi vethet véget, aki kihúzza az Excaliburt a sziklából, rendet tesz, és az ország egy új aranykornak néz elébe. Vélhetően valami hasonló lebeg a kormánypárti politikusok szeme előtt most.
Vannak olyan történelmi válsághelyzetek, amikor a társadalmi bajok orvoslóját diktátori jogosítványokkal ruházzák fel - vagyis inkább lehetőség nyílik arra, hogy egy kellően szemfüles politikus ilyen pozíciót kaparintson meg magának. Ez történt a 29-es világválságban amúgy is nagy terheket nyögő, vesztes és kiábrándult Németországban, de így alakult a római köztársaság évszázados válságát követően is, melyet egy hosszú, több évszázadig tartó fejlődés követett a császárok uralkodása alatt. Szerintem lehetünk elég bátrak ahhoz, hogy a jelen helyzetet egy ilyen korszak csírázásának tekintsük, amellett, hogy sok a helyzetbéli különbség - például az akkori Római Birodalom a globalizáció motorja, mi pedig annak perifériája vagyunk most.
Nyerd meg a nép bizalmát, és minden a tied. Nem véletlenül osztogatta bőkezűen Julius Caesar gall hadizsákmányát a római nép körében, hiszen felismerte a valódi igényeket: a kenyeret és a cirkuszt. A demokratikus intézmények folyamatos leépítésével - a demokrácia látszatának fenntartása mellett - Caesar, majd Augustus egyértelműen saját maga vezérelték a folyamatokat, és mint ahogy a történelem bizonyítja, tették ezt elég jól - a nép kenyere és cirkusza évszázadokig biztosított volt. A demokratikus intézményrendszer fékjeit látszólag meghagyták, de azok formálissá váltak. Bár volt szenátus, de annak létszámát és összetételét saját kedvükre változtatták (folyamatosan emelve "baráti képviselőkkel" töltötték meg), a tribunust maguk választották, melyet úgy tehettek meg, hogy örökös consullá választatták magukat - és hogy minden maradjon a régi - még egy "másodkonzult" is ültettek maguk mellé - nem mintha minden csak rajtuk múlt volna.
Mért tehették ezt meg? Mert a nép szerette őket. Augustus rögtön azzal kezdte, hogy szétosztogatta Caesar örökségét a nép körében. Hitler óriási hitelekből munkahelyeket teremtett, melynek következtében huszadára csökkent a munkanélküliség, a termelés felfutott, beindult a növekedés. Felismerték, hogy a populizmus nem csak egy messzi pozitív kép a köznép fejében, hanem maga a hatalom alapja.
Hitler és Augustus között a fő különbség, hogy míg utóbbi a Pax Romana-t, azaz a római békét alapozta meg, Hitler sajátos elképzeléseihez használta fel a tömegek szeretetét. Utóbbi elég nagy hiba volt.
Na de térjünk vissza Magyarországra. Van egy láthatóan vergődő demokrácia, és az ebben való részvétel az embereket már teljesen hidegen hagyja. Jön egy jeles férfiú - Gyurcsány Ferencre gondolok - aki valljuk be, megpróbálja saját kétkezi irányítása alá vonni a kormányzást. A mostanában a demokrácia védőangyalaként feltűnő Gyurcsány elég egyértelműen kézi vezérlésűvé tette volna az államot, de megbukott, mert bár felismerte a történelmi lehetőséget a hatalom centralizálására, nem volt elég éles a hallása ahhoz, hogy meghallja a nép szavát. Nem volt elég érzékeny, hogy olyanokat tegyen és mondjon, ami kedves az embereknek. Mint vezető, elbukott.
Más a helyzet Orbánnal. különösen nagy hangsúlyt fektet a látszatintézkedésekre - és közben hol csendben, hol nem - de jelentősebb népszerűségveszés nélkül - megteszi azt, amibe elődje belebukott. Alkotmánybíróság, költségvetési tanács, jegybank, ÁSZ, és minden olyan szervezet, ami a demokrácia lényegét alkotja, központi irányítás alatt áll, vagy a jövőben centralizálják. A demokrácia látszata megmarad, de annak fékjei kiiktatásra kerülnek.
Orbán felismerte a nép szeretetének fontosságát, ezért a bukás kevésbé fenyegeti, mint elődjét. Már csak az eredményeket kell hozni. Az szintén látszik, hogy - Hitlerrel ellentétben - a stabilitásra is nagy hangsúlyt fektet, melynek keretében csökken az államadósság, és az éves hiány is 3% alatt lesz. Ha meglesz a növekedés, sok ciklusra bebetonozhatja magát a kormány.
A hosszú távú növekedéshez azonban kellenek azok a strukturális reformok, amik elvileg jövő év februárra lesznek készen. Merem remélni, hogy éjt nappallá téve dolgoznak nem csak az intézkedéseken, de azon is, hogy azt bevegye a nép gyomra. Eddig ügyeltek a populizmusra, most jött el a puding próbájának ideje.
A kocka pedig.... már nagyon rég el van vetve.
Az igazi kérdés: "Magyarország virágzása" címet kapja majd ez a fejezet a történelemkönyvekben - mint ahogy a principátusról szólnak, vagy egyszerűen elsöpri egy tavaszi lázadás. De egy biztos: a külföldi tőkét kurvára nem érdekli, hogy mennyire van demokrácia egy országban. Az ő pénzük biztonsága háttér-megállapodásokban rejlik, és ezek a megállapodások már Hitler idején is megvoltak.
Szerintem fifty-fifty.
Én Gyurcsányt egy kicsit másként látom, vagy legalábbis annak okát, hogy miért tűnt kézi vezérlésűnek az általa vezetett kormányzat. A szockó elnökség anno kényszerűségből emelte fel Gyurcsányt, de a népszerűtlen, bár szükséges intézkedései mögé - és miután politikailag amortizálódott - már nem álltak oda akkora vehemenciával mint kellett volna. Gyurcsánynak csak a szockó tagságban volt bázisa, a vezetésben már nem, ezért "kényszerült" gyakran kézi irányításra.
VálaszTörlésEgyébként tetszenek a meglátások.
Ráadásul a bejegyzésed óta kiderült, hogy Orbán milyen ostoba és elvakult, de biztosan nem olvasta az írásod :) mert akkor a lényeget megérthette volna:
"...egy biztos: a külföldi tőkét kurvára nem érdekli, hogy mennyire van demokrácia egy országban. Az ő pénzük biztonsága háttér-megállapodásokban rejlik..."
Szembemenni a nagytőkével, ez a legostobább dolog...