Az Irán elleni háborúról

Így 2012 elején, az Irán elleni katonai akciók PR előkészületeit látva szeretném magamat megörvendeztetni pár igencsak antiszemita térképpel.

Iránt ugyebár atomfegyver kifejlesztésére tett kísérlettel vádolják. Nézzük először meg, hogy a világon mely hatalmak rendelkeznek jelenleg egészen biztosan atomfegyverrel. 

Pakisztán és India személyes, vérre menő vitáit tegyük most félre, és nézzünk szét a közel keleten. Láthatjuk, hogy jelenleg az egyetlen ország, amely atomfegyvert vethet be, Izrael. Emellett -  morális alapokon természetesen - Európának (franciák és angolok hivatalosan), az oroszoknak, a kínaiaknak, és morális okokból nyilvánvalóan az USA-nak van joga atomfegyvereket tartani a mellényzsebben. ("Akié az erő, azé a morál")

1. Atomfegyverekkel rendelkező országok (minél sötétebb, annál több töltetük van)

Másik érdekes dolog, hogy a 70-es években sorra íratták alá a világ országaival az ún. Atomsorompó Egyezményt, melyben az aláíró országok vállalták, hogy csak békés célokra használják az atomenergiát. A szerződés egyértelmű szándék volt arra, hogy az akkori helyzetet konzerválják, azaz csak a nagyhatalmaknak legyen joga atombombásdit játszani.

2. Az Atomsorompó Egyezményt aláíró (zöld), és azt elutasító országok (piros)

Megint csak egy ország akad a közel keleten (India és Pakisztán rugdalózását kivéve), aki nem írta alá a nevesített szerződést. Természetes, hogy Izraelnek sajátos jogai vannak, annyi szenvedés után morális alapokon  sem merhetjük megkérdőjelezni, hogy miért nem csatlakoztak az Atomsorompó Egyezményhez. 

Nagy pech Irán számára, hogy ő aláírta ezt a bizonyos szerződést, ezért a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség igen pártatlan munkatársai rendszeresen felkeresik létesítményeiket, hogy ott fegyverkezés jeleit keressék. Izraelbe be sem tehetik a lábukat, hiszen a zsidó államnak joga van bármilyen mértékben uránt dúsítani, fegyvereket előállítani és azokat használni. Ezt az elmúlt évtizedekben vívott támadó háborúk is jól bizonyítják - bár azok során nagylelkűen nem használt atombombát az ország.

Közben várjuk, hogy végre a gonosz tengelyének nevezett Irán ellen megkezdjük a támadó háborút, ami ugye egyértelműen egy ún. "megelőző csapás" lesz. Szíria eleve gyenge, a nyugati érdekeket jelenleg még nem maradéktalanul kiszolgáló kormányzat akár puccsal is eltávolítható. Iránban láthattuk, hogy a CIA-s belső bomlasztás nem érte el a célját. Az amerikai kormányzatban deklaráltan nagy befolyással rendelkező izraeli háttérszervezetek pedig félnek, hogy amennyiben lesz rajtuk kívül másik országnak is atomfegyvere a térségben, a jövőben fel kell hagyniuk támadó háborúikkal.

Ezt Európa sem hagyhatja, várhatóan tevékeny szerepet vállalunk Irán lerohanásában. 

Csak bele ne törjön a bicskánk. 

Permakultúrás gazdálkodás elkerülhetetlen kérdései

A nővérem azt tervezi, hogy több éves angliai pénzgyűjtése után itt az ideje, hogy letelepedjen, barátjával közösen összegyűjtött néhány millió forintjából vásároljon egy tanyát, és ott permakultúrás gazdálkodással a természettel összhangban éljen harmonikus életet.

Mi is az a permakultúra? Idézek néhány, az interneten talált fogalmat:


"A permakultúrás gazdaság egy tudatosan tervezett produktív ökoszisztéma, mely rendelkezik a természetes ökoszisztémák stabilitásával, rugalmasságával."


"Az ember és környezetének harmonikus integrációja, mely az ember számára energiát, lakóhelyet és élelmet biztosít."


Az én felületes értelmezésemben ez egy sajátos módszerekkel történő biogazdálkodás, ami abból indul ki, hogy ami a Földön az evolúció során (vagy Isten akaratából) létrejött, annál tökéletesebb nem alkotható, és ebben a rendszerben az embernek is megvan a maga helye, mint "rendszerintegrátor". Ez az emberi szerep a hosszú távú fenntarthatóság fundamentumain nyugszik, azaz: ugyan LEHET, hogy az ember képes rövid távon az evolúció rendszereinél hatékonyabb rendszereket alkotni (például műtrágyázással), ha kellően hosszú távú perspektívában gondolkodunk, a természetes rendszer a legtökéletesebb, hiszen a különböző monokultúrás gazdálkodási rendszerekben mindig van egy önromboló, a rendszert középtávon saját maga ellen fordító elem.

Van benne valami. Sőt, az is világos, hogy a jelenlegi fogyasztásközpontú rendszer hosszabb távon nem fenntartható, a túlzott kényelemnek ára van, talán azt is meg merném kockáztatni, hogy már ebben az évszázadban nagy változások elé néz az emberiség.

Nagyon fontosnak tartom azonban, hogy a változás megkezdése két dolog figyelembe vételével történjen.

1. A rendszer megalkotása alapos tervezést követően kezdődjön el.
2. A kilépés a természet felé fordulást, és ne a társadalomtól való elfordulást jelentse.

1. A tervezés

Jelen állás szerint nővéremék egy 1-2 hektáros területen gazdálkodnának Nyugat-Magyarországon, lehetőleg közel valamilyen nagyobb településhez.
Az első kérdés, amit mindenképp nagyon alaposan végig kell gondolni a megvalósítás előtt, hogy mi az, amit a tanya megadhat nekik, és mi az amit nem.

Először azt érdemes átgondolni, hogy mi az, amit a föld "ád": gyümölcsfák (milyen fajták, mikor fordulnak termőre, hány kg termés várható belőlük), zöldségek (ugyanez), állatok (milyen fajták, hány, mit fognak enni, stb.)

Ezt követően mindenképp át kell gondolni azt is, hogy mire lesz szükségük, amit az önellátás felé forduló életforma nem adhat meg nekik (kenyér, benzin az autóba, autószerelés, internet, számítógép és annak javítása, só, bors, ruházat, gyerek iskoláztatásának vagy tanításának költségei, szappan, tisztítószerek, fűtés, a kezdeti beruházás költségei, stb.)

Nagyon fontos, hogy meg kell becsülni a külső erőforrások pénzben kifejezett értékét - erre előkalkulációt kell végezni. Gyanítom, hogy havi 60-70 000 Ft (főleg gyerekekkel együtt) mindenképp kelleni fog. Ez után meg kell válaszolni, hogy évi XXX.000 Ft-ot honnan lehetne előteremteni. Persze szép gondolat, hogy a különböző biolekvárok, befőttek, esetleg kézműves termékek előállításából könnyű pénzt lehet keresni, de szerintem ez nem biztos, hogy reális, a bioélelmiszerek elsősorban nagyvárosokban, gazdag értelmiségiek körében népszerűek, legalábbis az ismert magasabb árakon. Nem mellékes, hogy például egy befőzéshez nem elég a szilva, 10-20 kg cukor is kell. További probléma lehet ezzel az, hogy a bevételek nem mindig akkor realizálódnak, amikor a költségek (pl.: fűtés vs. nyári zöldségfelesleg eladása).

Fontos tehát a költségek és bevételek lehető legpontosabb becslése már a telekvásárlás előtt, illetve a megfelelő értékesítési csatornák feltérképezése: mekkora benzinköltséggel lehet beutazni a városba; van-e biopiac a városban, egyáltalán megéri-e bevinni a terményt, a termény hány %-a értékesíthető majd, stb.) Kalkulációk kellenek arra is, hogy egy képzeletbeli 1 hektáros területet a permakultúrás gazdálkodással milyen termelékenyen lehet megművelni, azaz: egyáltalán marad-e terményfelesleg?!

Gond lehet a tervezés során, hogy még nincs tapasztalatuk a gazdálkodásban, így a becslés pontosságával problémák lehetnek (például: mit eszik egy malac, az mennyibe kerül vagy mekkora földterület kell annak megtermeléséhez, mennyi idő kell a malacok vágásérett pontig fejlődésére, hány malacot vágnának saját fogyasztásra és hányat értékesítésre, stb.)

Egy relative magabiztos és alapos tervezés után körvonalazódni fog, hogy mekkora külső forrás kell majd évente a megélhetéshez, illetve milyen paraméterekkel, milyen áron, mekkora kezdeti beruházással (karámok, stb. építése) kezdhetnek bele ebbe az új életformába.


A tervezés egyik további nagy hozadéka, hogy ráeszmél közben az ember arra is, hogy mennyi mindent nem tud, nem gondolt át megfelelően, esetleg szakember véleményét kéri ki.

2. "A kiköltözés természet felé fordulás, és ne a társadalomtól való elfordulás legyen."


A természetbe való kiköltözés elvi alapja valahol a jelenlegi társadalmi rendszer igazságtalanságának, pazarló működésének egyfajta kritikája is, ami nagyon sok tekintetben jogos. Veszélyes, önmegtagadás-szerű azonban az emberi társadalom szükségességét megkérdőjelezni, és mintegy kivonulni abból.

Tény, hogy a jelenlegi társadalmi működés - és ez a modern kapitalizmus alapja is - az egyre bonyolultabb munkamegosztásra, a koordináció tökéletesítésére, globális rendszerek megalkotására épül. Ebben a rendszerben - annak már-már átláthatatlan, bonyolult struktúrája miatt - nehéz az embernek megtalálnia a helyét, ha nincsenek határozott elképzelései. Mitöbb, ebben a zűrzavaros ködben az értékek sem egyértelműek, ezért gyakran erőt vesz az emberen a révedező nosztalgikusság az ún. "régi értékek" iránt.

Igen, egy feudális társadalomban megvolt az ember helye és szerepe. Ha jobbágynak született, akkor földet művelt, ha iparos volt, vitte tovább az apja szakmáját, ha arisztokrata, akkor élvezte mások munkájának gyümölcseit nemesi jogainál fogva. Ez ma nincs, sőt a gazdasági-társadalmi-kultúrális változás olyan gyors, hogy kifejezetten nehéz helyet találnia az embernek ebben a szisztémában.

Talán ez az oka annak, hogy sokan ki akarnak lépni - vagy legalábbis úgy akarnak tenni. Ez egy jó dolog szerintem, de egyvalami biztos: az ember társas lény, nem bírja a kirekesztettséget, még ha az önszántából történik is. Azaz: elkerülhetetlen, hogy a jelenlegi rendszerből kilépő emberek az önszerveződés útjára lépjenek, saját társadalmi struktúra kialakításába kezdjenek. Megint előjön a fránya munkamegosztás, az ember igényei és korlátai közti különbség: egy ember tudása nem elég a vágyai teljesítéséhez, szükségünk van egymásra, szaktudások cseréje indul meg, és hogy az könnyebb és gördülékenyebb legyen újból szerepet kap a pénz. A folyamat ciklikus, a társadalmi tranzakciók egyre bonyolultabbá válnak, lesznek akik vezető szerepet kapnak, és lesznek akik felett uralkodnak, újra kialakul az emberek társadalma, mígnem a munkamegosztás globális szintre jut - és a kör bezárul.

Nevezzük ezt a ciklikusságot "fejlődésnek", elkerülhetetlen fejlődésnek. Azaz, ha most visszalépünk a kör elejére és kiköltözünk a természetbe - tegyük fel mindannyian - előbb-utóbb a nyomor arra fog kényszeríteni mindenkit, hogy együttműködjön másokkal. És ha ez elkezdődik, akkor nincs megállás, létrejön egy társadalmi hierarchia (nagytudásúak és szolgalelkűek, katonák és "papok"), és megindul a küzdelem, a demokráciáért, a javakért, a földért.

A folyamat ciklikussága szerintem törvényszerű, az ember alapvető vonásaiból fakad: a többre vágyásból, az építés öröméből, illetve abból az evolúciós parancsból, hogy sikerünk záloga az utódaink életének minél jobb biztosítása.

Ez az, ami mozgatja a jelenlegi társadalmat, és bármilyen új társadalmat ez mozgatná és indítaná el a "fejlődés" útján. Nem biztos hogy igaz, de ha igaz, akkor a jelenlegi társadalmi rendszert kell jobbá tenni, és nem a nulláról újat építeni, mert abban benne lesz minden vér és könny, ami az emberi történelem során eddig benne volt.

A jelenlegi rendszer szerintem a technológiai fejlődés és a demokrácia (valódi) kiteljesítése által tehető sokkal jobbá, és ennek nem az a módja, hogy elfordulunk, hanem hogy sokkal intenzívebben állunk ki az elvekért, amiben hiszünk. Egyáltalán nem kell, hogy a jelenlegi elképesztően mély munkamegosztási szint változzon, a környezetterhelés városi élettel is csökkenthető akár nullára újabb technológiákkal, a demokrácia által pedig létrehozhatóak sokkal igazságosabb rendszerek, mint a mai.

Erőpolitika a jegybankkal

Szeretnék egy rövid bejegyzést tenni a politikai viták homlokterében helyet foglaló, a jegybanki függetlenségről szóló törekvésekről.

Véleményem szerint ez az intézkedés is egy a sok közül, ami alapvetően a kormány hibás megközelítéséből származik, hiszen a probléma felismerése jó, vitára érdemes, a megoldás azonban gyors, erőszakos, egyúttal romboló.

Tény, hogy...

1. A jegybanki függetlenség FOKÁNAK kérdése, magának a definíciónak az alapos körüljárása lehet, hogy szükséges lenne. A monetáris politika szigorú függetlensége a 70es évek jövedelmeket felemésztő inflációs környezetében szilárdult meg Európában (Anglia nem tartozott ide). Fokozatosan alakult ki az a szemlélet, hogy a jegybank, független döntéshozatali rendszerében KIZÁRÓLAG az inflációs célt tekintse saját céljának, sem gazdasági növekedést, sem pedig a fiskális célokkal való összhangot nem kell figyelembe vennie.

2. Kérdéses, hogy egy ország gazdaságát, mint nagy egészt, a monetáris és fiskális politika ilyen szintű megosztása mennyiben segíti vagy hátráltatja. Egy a versenyképességet fokozó, adócsökkentéssel párosuló, nyitott gazdaságpolitikával párhuzamosan nagy hajtóerőt adhat a hazai deviza valamilyen szintű leértékelése - ez zajlik például most a lassan gazdasági csoda szintjén emlegetett Lengyelországban is. Az összhang különösen fontos lehet ilyen turbulens gazdasági környezetben.

3. Tény továbbá az is, hogy Magyarország kifejezetten pozitív fizetési mérleg többlete, mely elsősorban az ipari exportból származik ("multik"), azt eredményezi, hogy folyamatosan egyre több ún. "nemzetközi tartalék" halmozódik fel a jegybanknál. (Lásd: ábra)

Forrás: MNB.hu, 2012

Ez tudomásom szerint abból származik, hogy a fizetési mérlegtöbblet automatikusan deviza felhalmozódását jelenti az országban, első körben az exportáló cégek pénztárában, második körben a bankok devizaszámláin, harmadik - utolsó körben - pedig a jegybanknál, ahol a bankok forintra váltják a devizát.

Jelenleg a jegybanki tartalék 35 és 40 milliárd euro között mozog, és az említett fizetési mérleg többlet miatt folyamatos növekedést mutat. Ez az összeg hozzávetőlegesen a magyar állam egy éves teljes költségvetésének felel meg, azaz nemzetközi szinten nem nagy, de hazai szinten nagy lóvé.

Felmerül a kérdés, hogy mire lehet ezt használni, és mire nem.

1) A kormány költségvetés finanszírozására akarhatta felhasználni az összeg egy részét, elviekben gazdasági növekedést szolgáló intézkedések megtételére, valójában valószínűbb, hogy az emlegetett megszorítások elkerülésére, költségvetési lyukak betömésére. Ez a cél világos, hogy nem jó, a tartalékok ilyen formában történő "elégetése" rombolná a piaci bizalmat, és hamar el is fogyna.

2) Ami számomra sokkal inkább tetszene, az a kormány és a jegybank között, folyamatos kétoldalú tárgyalások eredményezte közös fellépés, összehangolt monetáris és fiskális politika. A jegybankelnök és a miniszterelnök játsszanak nyílt lapokkal egymás előtt, üljenek le gyakran, beszéljenek hosszú távú koncepciókról, és alakítsanak ki - az inflációs célokat nem veszélyeztető! - közös fellépést. Meggyőződésem, hogy erre azért lenne lehetőség.

Közös fellépés lehet például valamilyen közös árfolyamcél. Jelen helyzetben, amikor a lakosságnak, a kormánynak és a vállalati szférának is ilyen magas devizahitel-állománya van, tisztán látszik, hogy az árfolyam 5-10%-os elmozdulása is a terhek jelentős emelkedését hozza magával.

Amennyiben a fizetési mérleg a jövőben is ilyen szép lesz, lehetőség lenne egy árfolyamsáv bevezetésére: +/- 5-10%-os elmozdulás esetén a jegybank közbelépne, devizatartalékok felhasználásával visszaterelhetné az árfolyamot a szokásos medrébe. Nagyon fontos lenne, ha a bizonytalanság helyébe némi stabilitás lépne, aminek az árfolyamstabilitás egy fontos lába lehet. Nem remélhetjük a befektetések felfutását, ha a gazdaságban nincsenek biztos pontok (árfolyam, szabályozási környezet, stb.).

Persze ehhez a kormányzati oldalról is kellene egy megengedő hajlandóság arra, hogy a kiszámíthatóság felé tereljék a gazdaságpolitikát. Nem lehet úgy elvárásokat támasztani a jegybank felé, hogy közben az erőszakos   változtatások olyan nyomást gyakorolnak a forintra, ami az árfolyamsáv tartásához a jegybanki tartalékok intenzív felhasználását követelné meg. Finom, egyeztetéseken alapuló politikára lenne szükség, csendben, és sok munkával!

Egy felvetés - talán még jól is kijöhet szorult helyzetéből a kormány?

Világos, hogy Magyarország egyik legnagyobb problémája rövid és hosszú távon, nemzeti szinten, legyen szó állami vagy lakossági szféráról, egy és ugyanaz: adósság. Csakúgy, mint a jelzáloghiteles, aki végső elkeseredésében LCD tévét vett a budiba is - természetesen Cetelem Bankos fogyasztási hitelre - közvetlenül mielőtt elveszítette a törlesztőrészletre épphogy elég  kereseti forrását.

Vessünk egy pillantást az alábbi grafikonokra, melyek a legfrissebb állapotokat tükrözik.

Forrás: MNB, 2011 vége

Ezen az ábrán az állam összes adóssága látható, mely a GDP 90%-ára rúg, nagyjából fele devizaadósság, tehát ki van téve az EUR/HUF árfolyam ingadozásának. Az államadósság elleni szabadságharc - ahogy az ábra is mutatja, elbukni látszik.

Vagy mégsem?

Forrás: MNB, 2011 vége

Itt a lakossági hitelállományt láthatjuk, és ugyan nem szabad megfeledkeznünk, hogy megtakarítások is vannak a serpenyő másik oldalán, mégis észre kell vennünk: a lakossági és állami tartozások nagyjából a GDP 130%-át teszik ki, azaz egy évi megfeszített, evés-ivás-nyaralás nélküli munka is kevés lenne ahhoz, hogy a tartozások törlesztésre kerüljenek. Itt különösen égető probléma a devizahitelezés - de nem is magyarázom túl, tiszta sor - az ábra önmagáért beszél.

A kormány - folyamatos keménykedése, és az Eur/Huf árfolyam nagyjából 270-es szintről 300-320 közötti csatornába terelése előtt - komoly kommunikációs hadjáratot folytatott az adósság elleni, állami és lakossági szinten vívott harc fontosságának demonstrálásáért.

Elméletem a következő.

1. A bedarált államkötvények, és az egykor volt (nagyjából 1 évvel ezelőtti) stabil 300 alatti árfolyam 78%-os államadósságot eredményezett.

2. "468 milliárd forintot kapart össze a lakosság 2011 utolsó három hónapjában a végtörlesztéshez." - írja a Portfolio.hu, és ennek lehetséges forrásait taglalja. Tény, hogy a végtörlesztés jelentős terhet vett le hosszú távon a lakosságról, és jelentős terhet rakott az amúgy is mérges "jó magyar" bankjainkra. De túlélték, nem? Ugyan így nem lett akkora a profit, mint szokott - azért veszteséget nem sok bank könyvelt el most sem! 

Az meg, hogy nem ontják az olcsónak tartott fogyasztási hiteleket - üsse kavics, a vállalati szektorban eddig sem nagyon finanszíroztak KKV-kat, ha annyira befagyott volna a vállalati hitelezés, már rég csődhullámot tapasztalnánk - de nem ez a helyzet.

Felvetődik bennem a kérdés: 

Így, hogy annyi mindenen túl vagyunk, válságadókon, végtörlesztésen, manyup pénzek államosításán - nem lehet, hogy ha helyére kerül a forint árfolyam egy megadóbb politikával, új IMF megállapodással, akkor azért egy kicsit jobb helyzetben leszünk, mint az egész harcot megelőzően voltunk?

Mert tankönyvszerűen a forint árfolyama nem 300 feletti, ilyen külkereskedelmi és fizetési mérleg többletek mellett.

Persze,ettől még kérdéses, hogy megérte-e ez a sok kemény lépés. Viszont ha lesz fordulat - amit egyre többen remélnek - akkor fogunk még dicshimnuszokat hallani a kormánytól az adósságok csökkentéséről.

Kíváncsi vagyok.  

A játékszabályokról

Elgondolkodtató azon szitokhalmaz, ami a felelős (?) magyar kormányt éri most, 2012-ben. Tény, hogy a futószalagon történő törvényhozás futószalagon hozta a kérdéses törvényeket, Matolcsy ötlet-gyára futószalagon szállította a jobbnál jobb - unortodoxnak mondott - ötleteit, melyek havonta kerültek átformálásra. Eközben egymással napokon belül ellentmondó kormányzati kommunikáció, betarthatatlan ígéretek, és világos, a jelenlegi demokratikus rendszert gyökeresen és hosszú távon megváltoztató intézkedések sorozata volt megfigyelhető.

Két megjegyzést tennék ehhez röviden - ez csak egy blog.

Egyrészt: meggyőződésem, hogy ha van "gazdasági igazságosság", akkor a magyar korrupció (és korrupt törvényalkotás) mocsarában jó 10-15 évig fekete-afrikai kockázati felárakat reprezentáló "elvárt hozamot" realizálhattak különböző "versenyző" cégek és bankok, ezért a különadók jogosak - még ha jogszerűnek nem is mondhatóak. 

Gondoljunk bele, hogy a bankadó végülis egy abszolút kompromisszumos megoldás volt, nem rokkant bele a bankszektor - mint ahogy valószínűleg belerokkant volna az "egyoldalú szerződésmódosítás" (ungarische Spezialität) megszüntetésében, az árfolyam és kamat megváltozásával nem magyarázható több száz milliárd forint adósok felé történő utólagos és jogszerű visszatérítésében.

           ---- Magánjogi szerződés irányulhat arra, hogy az egyik felet kiszolgáltatja az ember? ----

                                                                  ---Nem.---

Lényeg a lényeg, a magyar kormány ezer féle módon piszkálta fel az alvó óriást. Gondoljuk csak végig. Ha a magyar miniszterelnök találkozik egy olyan ország miniszterelnökével, ahol a MOL vagy az OTP éppen terjeszkedni szeretne, szóba hozza ritka de mégoly becses multijaink szándékát? Gondolom igen, sőt, valamilyen háttér-megállapodást is köt. Amikor a jelenleg hazánkban tanyázó multik idejöttek - és tőkeszegény országunkba tőkét hoztak - ígéreteket kaptak. Stabilitást reméltek. Stabilitás VOLT, ha pedig egy ország stabil, alacsonyak a kockázatok (és verseny van) akkor alacsonyak a hozamok ("profitok") is. Nálunk mégsem ez történt, gondoljunk csak a 30% körüli banki profitokra egy ún. "versengő" szférában. Mintha sejtették volna, hogy gyorsan teli kell szedni a puttonyukat, mert Magyarország olyan mint Kongó - bármelyik pillanatban államosíthatnak mindent. És igazuk lett.

Visszakanyarodva, én alapvetően igazságosnak, de buta lépésnek tartom a bajuszhúzogató intézkedések ilyen, "kritikus tömegét". Jelenleg az az érzése az embernek, hogy a magyar kormány a RENDSZER kétszínűségére akar rámutatni azáltal, hogy beáldozza magát. Tény, hogy az ún. "piacok" - azért itt fel lehetne sorolni max 10 intézményt akik a magyar gazdaság hitelezői - forintgyengüléssel, tőkekivonással büntethetik a piac ópiumán (kölcsönpénzen) élőket. Mit akarunk? Rá akarunk mutatni, hogy valójában itt a globális pénzügyi rendszerrel van a baj és egyik európai állam sem úszhatja meg hosszú távon ezt a huzavonát tartós elszegényedés vagy államcsőd nélkül? Mért jó ez nekünk?

Volt egy játék, amit '90-ben kezdtünk, és fokozatosan különböző KÖZÖSSÉGEK részesei lettünk. Homokszemként a tengerben, tudva hogy a közösség kölcsönös függést is jelent, elfogadtunk játékszabályokat, elfogadtuk a csoport vezéregyéniségeit (USA és barátai, illetve pár nyugat-európai állam), és elkezdtünk játszani. Megnyitottuk piacainkat, elfogadtuk, hogy néha le kell építeni belső piacainkat, de cserébe lehetőséget kaptunk hogy profitáljunk a szabad kereskedelemből, kiteljesítsük saját értékeinket. 

Most, hogy a válság földrengésként érte a világot, a játékszabályok elmosódtak. A dominánsak, magukat erősnek gondoló államok megpróbálják átírni, saját képükre formálni az új, kialakuló rendszer játékszabályait.

Magyarország dolga, hogy felismerje a majdani main stream irányzatot, és BEÁLLJON A SORBA. 

Nincs harmadik út, a régi játékszabályok még érvényesek, az újak most íródnak valakik által, és mi már az asztalhoz sem férünk oda. Nem férünk oda, mert elszúrtuk, folyamatosan megszegtük a játékszabályokat.

A másik észrevételem röviden az, hogy válságban de facto elindul egy demokrácialeépítő-mechanizmus. Kérdés, hogy melyik a jobb: magyar szinten mi magunk építgessük le magunknak a demokráciánkat, vagy az EU építse le helyettünk.

Mert jelenleg az a helyzet, hogy egy ország függetlenségét nagyban meghatározza annak pénzügyi függetlensége. Mivel most csak az EU-ban 10-15 országnak komoly pénzügyi gondjai vannak/lesznek 1-2 éven belül, akinél a lé van az diktál. Jelenleg a lé az Európai Unió informális frankfurti csoportjánál van, illetve az IMF-nél, így teljesen tiszta a képlet, olyannyira, hogy már Olaszország és Görögország esetében ki is próbálták a "mechanizmust": a bajban lévő kormányokra a következő a recept:

"Ha azt teszed amit mondok, kapsz pénzt, ha nem, akkor csődbe mész, vagy addig erősködök, míg összeomlik a kormányod. Az új kormányt az általam javasolt miniszterelnök választja meg."

Ez aztán a demokrácia. 

Etnikai feszültségek - egy röpke gondolat

Egyre intenzívebben fogalmazzák meg egyes politikusok Nyugat-Európában, hogy a multikulti modell megbukott, az egyes kultúrák békés egymás mellett élése nem megvalósítható, egy normarendszer valamilyen szintű közös elismerése nélkül cigány és magyar, arab és svájci, török és német, afrikai és angol nem tud osztozkodni sem városon sem falun.

Teljesen megoszt ez a kérdés.

Megoszt, mert a serpenyő egyik nyelvében ott van a többségi elv szentsége, azaz, hogy ha valaki egy bizonyos csoport tagja szeretne lenni, akkor el kell fogadni bizonyos - nem leírt, társadalmi szerződésben szokások útján érvényre juttatott normákat.

El kell fogadnia az embernek, hogy nem viselhet ékszereket akkor, ha egy kosárlabdaedzésen akar részt venni, el kell fogadnia bizonyos elveket, ha egy vallási felekezet tagja akar lenni (pl.:szentségek), és akkor is, ha egy társadalom teljes jogú tagja akar lenni - legyen az cigány, török, arab, vagy afrikai.

De önmagában elég a többségi érv? Jó az, ha a többség mondja meg mi a helyes és mi a helytelen? Ha a politikai döntéshozatal valóban a többség véleményét érvényesíti, történhetnek furcsaságok. Lehet, hogy elitista vagyok, de meggyőződésem, hogy ha ma Magyarországon a többség döntene a cigányság problémáinak megoldásáról, nem születne jó döntés. Nem hoznánk jó döntést, mint ahogy nem hozott jó döntést a most a multikulturalizmus legnagyobb pártfogója - a német társadalom sem azokban az ominózus hitleri időkben. Minden elnyomás, kirekesztés a többségi akarat egyfajta megtestesülése, és ezeket rossz dolgoknak tekintem. Kell még lennie ezért más elvnek, ami ezeket a kérdéseket eldönti, ezeket a problémákat kezeli.

De akkor milyen más elvek szerint közelítsük meg a berlini török ügyet, a svájci minaret-ügyet, és a most napirenden lévő angol városokat érintő folyamatokat? Mert még ha utóbbi esetben nem is közvetlenül etnikai kérdésről is van szó, azt látni lehet, hogy egyre erősebb az ellentmondás a bevándorlás, a "kultúrák békés egymás mellett élése" és a gazdasági válsággal átitatott valóság között.

Mit csináljunk ezekkel a más, nem alacsonyabb rendű - de a mi kultúránktól sok tekintetben idegen viselkedésnormákat magukban hordozó kultúrákkal?

Mert két szélsőség van: a végletesen megengedő multikulturalizmus - amely komoly német politikusok szerint is kudarcot vallott és az erőszakos asszimiláció, amire olyan sok negatív példa van. 

Egészen biztos, hogy a kettő között van a megoldás.

Egy gond van: a társadalmi vélekedés eleve végletekben csapongó valami, főleg, ha rákontrázunk egy kis médiaszéllel. Szerintem sem volt jó a végletekig megengedő, sok helyen pozitívan diszkrimináló politika az eddigiekben.

De ami jön, az talán még kevésbé tetszik.

Az elkövetkező években trendfordulóhoz érkeztünk: európai szinten idegesek az "őslakosok", jön az egyszerű megoldásokat hirdető, de valójában már romboló jobboldaliság, és a gazdasági válsággal együtt magával rántja az Uniót és sok minden mást.

 Elveket, amiket egyszer lefektettek, utána erősen túlzásba vittek, majd - az elmúlt években - nevetségessé tettek. Most pedig elfelejtjük őket pár évre, hogy aztán egy nehéz korszak után újra felfedezhessük őket - ezek a liberalizmus alapelvei.

És ennek aztán az égvilágon semmi köze a magyar politikához, SZDSZ-hez, és egyéb hasonló elvekre hivatkozó közösségekhez.

  

Tőzsdehangulat

"Tyúk vagy a tojás"-jellegű probléma, hogy a hírre esik-e a tőzsde, vagy esésre jön-e a hír - azaz ha már nagyon esőhangulat van, akkor kimazsoláznak egy rossznak tűnő hírt. Erre példa a mai eset, ami nemzetközi szinten kezdődött, és a magyar piacon a MOL-t érintette. Érdekes megfigyelni.

Rendkívüli portfolio.hu-s hír, hatalmas, tragédiát sejtető, viharos időszakot jósoló villámokkal. Az elképesztően rossz hír mindössze annyi, hogy a várnál kisebb mértékben nőtt a foglalkoztatás bővülése az USA-ban. 

Ennek hatása pármilliárdos forgalmú kis tőzsdénkre:

Szép kis szakadás látható ott 14.40 környékén. Az esést - a forgalmi adatokkal súlyozva egyértelműen az elmúlt időszakban jól teljesítő MOL vezette, ahogy a grafikon is mutatja:

Gyakorlatilag 1000 pontos esés a mai nap termése. Ha vetünk egy pillantást a MOL éves árfolyamára, láthatjuk hogy egy szép, emelkedő periódus után zúzták most a mélybe, egyedüliként (az OTP árfolyama szinte érintetlen maradt).

A helyzet az, hogy a jelenlegi BUX forgalom nagy részét néhány (max 3-4) kereskedőház adja, azaz a mai szakadás mögött reggeli kávé mellett meghozott döntések állnak, az áldozat ma a MOL volt.

Hogy mi köze ennek az amerikai munkaerőpiaci adatokhoz? Semmi. De ilyen a tőzsde.

Képes félperc

Ezt facebookon linkelte valaki, nagyon nagy, azóta kint van a falamon.

Elvándorlás

Ahogy az utóbbi időben készült közvélemény-kutatásból megtudhattuk: soha (a rendszerváltás óta) nem akarta még ennyi ember elhagyni Magyarországot, mint most.

Találtam néhány érdekes ábrát, ami az Európai Uniós béreket hasonlítja össze - ezeket láthatjátok az alábbiakban. A közös piac egyik alaptétele: a megnyíló határokkal a tőke, a személyek és szolgáltatások, illetve a különféle termékek szabad áramlása valósulhat meg - ár-ÉS bérkonvergenciát, azaz az árak és bérek kiegyenlítődését hozva.

Aki járkált mostanában külföldön, tapasztalhatta, hogy az árkonvergencia mondhatni tökéletesen megvalósult - az élet a legtöbb tekintetben már nem drágább nyugaton. Ez elsősorban az árupiacok rugalmassága miatt van - ami a globalizáció miatt egyes arbitrázsfolyamatok olcsóbbá válásával egyre "hatékonyabb", és egyre gyorsabb is.. Más a helyzet a munkaerőpiaccal, hiszen az egyrészt önmagában is kevésbé mobil, másrészt csak lassan nyitották meg a piacot a 23 millió román munkavállalótól talán jogosabban tartó nyugati államok. A konvergencia tehát itt a piaci szereplők alkalmazkodóképessége miatt sokkal lassabban valósul majd meg. 

Az itt látható két ábra a nettó jövedelmek relatív alakulását mutatja - az első nominálisan (azaz egyszerűen átszámítva euróra a magyar átlag nettóbért), a második pedig vásárlóerőparitáson (azaz kiigazítva a béreket az árszínvonallal, feltételezve, hogy azért még vannak eltérések a német és a magyar árak között)

1.Nettó havi átlagbér (nominális)

piros: 3 ezer euró felett

sötétzöld: 2500-3000 euró 

világoszöld: 2000-2500 euró 

világoskék: 1500-2000 euró 

sárga: 1000-1500 euró 

lila: 750-1000 euró 

sötétkék: 500-750 euró 

barna: 250-500 euró 

2. Nettó havi átlagbér (vásárlóerőparitáson)

piros: 3 ezer euró felett

sötétzöld: 2500-3000 euró 

világoszöld: 2000-2500 euró 

sötétkék: 1500-2000 euró 

sárga: 1000-1500 euró 

(750-1000 euró között egyetlen ország sincs)

lila: 500-750 euró 

barna: 250-500 euró 

És egy kis közgáz - a bérkonvergencia elméleti megvalósulása sok absztrakcióval, de azért a folyamat mögött ez húzódik meg. Nézzük meg mi történik a zölden virító nyugat-európai bérszínvonallal a piac tökéletes rugalmasságát, a munkaerő szabad áramlását feltételezve, a nyelvi, tudásbeli stb. eltéréseket figyelmen kívül hagyva.

Először belföldön (Pl: Magyarország)

Belföldön a kivándorlás csökkenti a kínálatot (kínálati görbe balra tolódik), ami ceteris paribus a bérek növekedéséhez vezetnek. (w1-w2) Jól szemlélteti ezt a közelgő egészségügyi probléma, ahol szerintem az orvosok elvándorlásával párhuzamosan - mivel a kereslet nem csökken le arányosan, sőt állandó marad - növekvő bérigénnyel léphetnek fel a maradók. Más a helyzet egy az alacsony bérek miatt itt termelő multi esetében, ami valószínűleg kivonul a bérszínvonal növekedésére - azaz ezekben a szakmákban (már ha annak lehet nevezni ezt a tevékenységet) a kereslet is változik a kínálat hatására. 

Elméleti síkon akik nyernek a nyitással: munkavállalók

És akik veszítenek: munkáltatók

Külföldön ellentétes folyamat játszódik le: (Pl: Németország)

  Itt a kitáguló munkaerőkínálat miatt lecsökken a bérszint (w1*-w2*). Bizonyos szakmákban, ahol nagyok a bevándorló szakmunkások elhelyezkedési esélyei, megfigyelhető ez a folyamat, azonban top szakmákban, ahol perfekt nyelvtudás, a kultúra ismerete, diploma szükséges, ilyen veszély kevésbé fenyegeti a helyi munkavállalókat.

Alapvetően az elmélet szerint akik jól járnak: munkáltatók

Akik a bércsökkenés miatt rosszul járnak: munkavállalók

Persze ez csak egy elmélet, és megvannak a korlátai, de vannak olyan területek, ahol alkalmazható. Leginkább szakmák, szakmacsoportok szerint érdemes körüljárni a kérdést, olyan tényezőket is figyelembe véve, mint:

-kultúrális különbségek (képes-e ellátni ugyanazt a szakmát külföldön egy munkavállaló?)

-nyelvi különbségek áthidalhatóak-e 

-kereslet rugalmassága

...

Magyar foci

Most olvastam a nemzetisport.hu-n, hogy újfent csökkent az NB1 nézőszáma. Csináltam néhány grafikont, ami jellemezheti a helyzetet. Komolyabb leírást nem fűznék hozzá, hosszadalmas lenne, és ez csak egy egyszerű blog, de a főbb tendenciák így is láthatóak.

Itt egy grafikon látható az éves átlagos nézőszám alakulásáról (fő/meccs) 1992-től napjainkig. A gazdasági helyzet akkor sem volt jobb, sőt a $ áron számított GDP nagyjából meghétszereződött azóta (bár jövedelemeloszlás a társadalmon belül gondolom szépen kitágult). Mindezek ellenére folyamatosan olvadt el a nézőszám, és ez a folyamat itt Diósgyőrben - a lokálpatrióta szurkolók ábrándos elképzeléseinek dacára - is megfigyelhető volt, talán némi késéssel. 

A következő grafikonon egy becslés látható a legnagyobb szurkolói bázisokról, ami persze nem a meccsrejáró közönséggel azonosítható, hiszen én is közéjük tartozom,  ugyan nem járok meccsre, mert drágállom. A becslések szerint a foci továbbra is magasan a legnépszerűbb sport, több milliós rajongótáborral - amit a sportközvetítések nézettsége is visszaigazol  (a komolyabb ellenfél elleni válogatott-meccsek megütik a 2milliós nézőszámot)

*ezer fő

Tehát szeretjük a focit, de mégsem megyünk ki meccsre. Akkor miből él a magyar foci? Mert a 86 000 igazolt, azaz valamilyen fizetésért/fizetségért dolgozó focistát (2010) nem lehet olcsó eltartani. A következő ábra a klubok árbevételének megoszlását mutatja három forrásra bontva:

1, Helyszíni bevételek (jegyeladások, bérletek, VIP ülőhelyek, büfé, stb.)

2, Közvetítési jogdíjak ( UEFA elosztásában - például Bajnokok Ligája, Országos TV-csatornától, saját    klubtévéből)

3, Egyéb forrásból (szponzorok, futball-shop, jogdíjak)

A sor végén kullogó Magyarország focicsapatait tartják el legkevésbé a nézők (az összbevétel mindössze 6%-át adva), szerintem két okból: a relatíve olcsó jegyárak mellett - amit valljuk be így is soknak találunk - amiatt is, hogy meccsre járni ma nem divat. (a kettő összefügg)
A közvetítési díjak alacsony aránya is szembeötlő, ami talán leginkább a mérhetetlenül gyenge színvonallal köthető össze - azaz nem lehet sokat kérni a jogdíjakért, mert érdeklődés híján azt semelyik csatorna nem venné meg.

Ami engem most érdekel: hogy lehetne növelni a nézőszámot?

Szerintem két hosszú távú, és egy rövidebb távú dolog jöhet szóba. Ezek:

1. Minőségi foci kell. Nem önmagában azért, mert jobb nézni egy színvonalas játékot mint egy iszapbirkózást, és majd ezért fog több néző kimenni, hanem inkább azért, mert akkor sikereket érhetünk el a sportág nemzetközi vizein. És nem tudok mondani olyan országot, ami ugyan sikeres (klub- vagy válogatott szinten) a fociban, mégsincsenek nézők a meccseken. Erre a recept: utánpótlásképzés, sok pénzzel de legalább annyira jó szervezőmunkával, tudatos építkezéssel. (lásd: FC Barcelona)

2. Minőségi stadionok kellenek. A stadionjaink kapacitáskihasználtsága a jelenlegi nézőszám mellett 30%-os, azaz még ha feltételezzük is a nézőszám növekedését, akkor sem kellenek drága 40 ezres arénák. (Egy azért kellene) Helyette inkább 10 ezres kis katlanok kellenek, minden modern technológiai vívmánnyal, amit el lehet képzelni (például: WC-vel, büfével, húha). 

3. Minőségi szurkolók kellenek. Igen, el kell csalni a nem rombolni vágyó szurkolókat/nézőket a meccsre: Családokat is, de leginkább baráti társaságokat. Szerintem ami rövid távon is megoldás lehet, az egy jól kidolgozott marketingstratégia a kluboknak. Ugye mindenkinek ismerős, amikor a város használható felületeit plakátok ezrei, szórólapos lányok lepik el, akik egy 2-300 fős bulit reklámoznak.

Egy meccsre 3-4000 ember fog kimenni, nem 3-400, ezért nem is értem, miért nem fordulnak a klubok a jól bevált marketingeszközökhöz, másrészt mért nem találnak ki valami kreatív "szolgáltatáskapcsolás" jellegű dolgot (pl mindenki kap egy gagyi ingyen sálat, forróteát, sört, meghallgathatja kozsót stb.)

Tudatos stratégiát kellene felépíteni, amihez eleinte persze finanszírozás kellene, de az imázsépítés folyamatossága kulcsfontosságú, hogy az emberek fejében ott éljen a helyi klub, kötődjenek hozzá, és baráti társaságokon belül (hálózatok) valahogy sikerüljön hálózati szinten eredményt elérni (mint egy MLM rendszer).

Ezt a harmadik dolgot viszonylag hamar meg kellene lépni, persze nem könnyű az első kettő hiányában, de olyan sokszor bebizonyosodott, hogy szarból is lehet divatot teremteni, csak át kell törni egy gátat. Ez pusztán hit kérdése, és ha elég ember hisz majd a magyar foci mítoszában, a nagy fradi-újpest párharcok jelentőségében, akkor megint sokan járnak majd meccsre.

Márkát kell építeni...és akkor pénzt is lehet majd kérni érte.